A lepkék és a mezei virágok
Az aranyszínű lepke, a tó fölött repkedett a szikrázó napsütésben.
Amikor elfáradt, megpihent egy bárányfelhőn, és onnan nézegette magát a tó tükrében:
- Én vagyok a legeslegszebb, kerek e világon - hajtogatta folyton.
Társai, a tarka lepkék, kedvesen hívogatták maguk közé:
- Gyere aranylepke, játsszál velünk a színes virágok között.
Ám az aranylepke, kényeskedve válaszolt:
- Én soha nem szállok rá ilyen hitvány mezei virágokra - mondogatta fölényesen.
A mezei virágok nagyon megsértődtek ezen.
- Te egy önző, gonosz lepke vagy! - kiáltották az aranyszínű lepkének.
- Ti meg irigyek vagytok, mert én sokkal szebb vagyok nálatok! - feleselt a lepke,
és felrepült a magasba
- Ilyen csillogó, aranyszíne nincs a világon senkinek - illegette magát kényeskedve.
Az esőfelhő megelégelte a lepke kényeskedését, és elébe repült:
- Azt tanácsolom neked, te kényes lepke, - mordult haragosan a hangja - hogy menj oda a mezei virágokhoz és kérjél tőlük menedéket,
mert pórul jársz! Az aranyszínű lepke nagyot kacagott ezen, ám ekkor hirtelen beborult az ég, és eleredt az eső.
- Azonnal hagyd abba, mert vizesek lesznek a csodás szárnyaim! - kiáltozott a lepke, ám az eső egyre erősebben zuhogott.
A mezei virágok megsajnálták az aranylepkét.
- Gyere, repülj ide közénk, itt biztonságban leszel te is - hívogatták, de a kényes lepke szárnyai, már teljesen átáztak.
Nem tudott tovább repülni, és lepottyant egy szamárkóró közelébe. A szamárkóró kedvesen átölelte az ágaival,
és menedéket adott a bajban levő lepkének. Az eső, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elállt. Újra kisütött a napocska.
A mezei virágok boldogan nyiladoztak, a tarka lepkék vidáman repkedtek fölöttük. Az aranylepke is meglebegtette szárnyait,
és szó nélkül otthagyta a szamárkórót. Egyenesen a tó fölé repült és kényeskedve belenézett a tó tükrébe:
- Jaj, jaj, jaj! - jajveszékelt, amikor meglátta magát.
- Hova lett a csodás, aranysárga színem? - nézegette magát kétségbeesetten. A tarka lepkék mind odarepültek és ámulva látták,
hogy az aranyszínű lepke szárnyai, haloványak lettek. Az eső lemosta róluk az aranysárga csillogást.
- Te így is nagyon szép vagy - vigasztalták kedvesen.
- Köszönöm szépen. Ti olyan jók vagytok hozzám, hogy azt meg sem érdemlem - mondta meghatódva a kényes lepke.
- Meg tudtok nekem bocsátani? - kérdezte.
- Te közénk tartozol, hiszen a társunk vagy - mondták a tarka lepkék - gyere, velünk játszani! - kiáltották,
majd kézen fogták társukat és elrepültek vele, a virágos mezőre. A tarka-barka virágok fölött vidáman kergetőztek.
A kényes lepke, csak ámult, bámult: - Sosem gondoltam volna, hogy ti ilyen szépek vagytok - mondta a mezei virágoknak,
majd odarepült a szamárkóróhoz: - Te vagy az én legeslegjobb barátom - súgta oda neki és szárnyaival megsimogatta a szamárkórót,
majd vidáman a társai után repült. A szamárkóró boldogan kiáltotta utána: - Te így is a legeslegszebb lepke vagy, az egész világon!
A lepkék kacagva helyeseltek, és egymásba kapaszkodva, vidám táncot jártak a fénylő napsütésben.
A napocska elégedetten mosolygott ott fent a magasban, és bársonyos melegével megsimogatta a tarka-barka mezőt, és a felette repkedő,
színes lepkéket.
