A rigók dala

Az öreg templom ott állt a kis város közepén. Azt mondják úgy háromszáz éves lehet.
Már régen nem látogatják. Bezárt kapui mögött a múlt emlékei pihennek.
Egyetlen ami háromszáz éve rendületlenül működik az Bimmbamm a harang.
Minden órában harangszóval jelzi az idő múlását.  

Ha figyelmes vagy, és számolni is tudsz a harangtól megtudhatod hány óra van.
Hosszú idő óta egyedül volt már, de egyszer berepült hozzá egy szomorú szemű fekete rigó.

- Miért szomorkodsz te kis rigó? - kérdezte Bimmbamm kedvesen.
- Olyan magányos vagyok. - sírta el magát a rigó
- Nincs senkim, még a fát is kivágták, ahol a fészkem volt.
- Rakjál fészket itt a toronyban.
- Megengeded, hogy én is itt lakjak? - örvendezett a kis rigó.
- Örülnék neki. Itt a templom toronyban nyugalom van, itt nem zavar soha senki.

A rigó megköszönte a harangnak, hogy befogadja, és fészket rakott. Minden reggel öt órakor Bimmbamm haragzúgása után felrepült a torony tetejére, és vidáman fütyülte a rigók dalát. Bimmbammnak nagyon tetszett a rigó fütty. El is nevezte kis barátját Fütyölinek. Fütyöli örült ennek, és büszke volt a nevére. Egy tavaszi napon kirepült a városba, Bimmbamm egyedül maradt. Meglepetésére csikorogva kinyílt a torony ajtaja, két férfi lépett be rajta.
Mindent alaposan szemügyre vettek, közben beszélgettek.

- Ha felújítanánk ezt a templomot, akkor még sokáig állhatna itt a város közepén.
- Na és mi hasznunk lenne belőle? Van már szép új templomunk, erre már nincs szükségünk. - volt rá a válasz.
- Igazad van, ez az ócska harang is csak zavarja a város lakóit. Minél előbb le kell bontani.
Ebben megegyeztek, és csikorogva becsukták maguk mögött a torony ajtaját.

Bimmbamm nagyon elszomorodott. Még hogy ő egy ócska harang? Hiszen háromszáz éve harangozik, pontosan minden órában, ahogy az tanulta.
Nagy bánatában hirtelen eszébe jutott egyetlen barátja, a rigó. Mi lesz vele, ha lebontják az otthonát? Mi lesz vele, ha megint egyedül marad?
Ezen aztán még jobban elszomorodott. Mélyen a gondolataiba merült, észre sem vette amikor Fütyöli hazatért.
- Miért szomorkodsz Bimmbamm?
- Én ugyan nem szomorkodok - vágta rá gyorsan Bimmbamm, majd így folytatta - Te Fütyöli! Társat kellene keresned.
- Minek? Jól megvagyunk itt a toronyban te meg én.
- Ez igaz, de ott a szemközti fenyőfán az a kis rigólány igen takaros. Menj kérd meg a kezét! Rakjatok közös fészket, itt az ideje.
Fütyöli elpirult, hiszen ő is ábrándozott arról a csengő hangú rigólányról. Már a nevét is tudja. Trillácskának hívják. De nem! Nem lehet,
nem hagyhatja magára öreg barátját.
- Nekem ugyan nem kell senki! Inkább beszélgessünk! -  és már folyt is belőle a szó, Bimmbamm azonban félbeszakította.

- Én mégis azt kérem menj, kérd meg legyen a feleséged. Itt ez a harangvirágos nyaklánc, ezt vidd el neki - egy csillogó kövekkel kirakott harangvirágokból álló nyakláncot nyomott Fütyöli kezébe.
- Ezt nem fogadhatom el, ez nagyon értékes. - ámult el a rigó a lánc szépségét látván.
- Fogadd el Fütyöli, és éljetek boldogan. Ez a lánc Csengő nyaklánca volt, most neked adom, te vagy az egyetlen barátom.
- Ki az a Csengő? Hol van most?
- Régen volt az már Fütyöli, nagyon régen, amikor az én kedves kis harangom itt csilingelt mellettem. Csodás csengő hangja volt.  
Egy napon emberek jöttek, és elvitték. Azóta nem hallottam róla.
- Senki sem tudja, hogy hol van?
- Nem tudom, talán a Sziklák királynéja, ott távol a sziklás hegyeken, talán ő tudja, de vége a szomorkodásnak. Menj! Menj gyorsan mert elrepül.

Fütyöli boldogan repült a daloló rigólány felé. Leszállt a szemközti ágra, és megszólította.
- Trillácska! Leszel a feleségem?
A lány ránézett, elmosolyodott, és dalolt tovább.
Nem tetszem neki. Szomorodott el Fütyöli, és lejjebb repült. Ekkor meghallotta a várva várt csodás mondatot.
- Igen, leszek a feleséged.
Repesve a boldogságtól Trillácska mellé repült, és átnyújtotta neki a nyakláncot.
- Kérlek fogadd el tőlem.
- Ez nagyon szép. Köszönöm Fütyöli.
- Trillácska nekem most el kell mennem a sziklák királynőjéhez. Meg kell keresnem Bimmbamm társát, de ígérem neked, visszajövök.
- Nem engedlek el egyedül, veszélyes lehet. Veled megyek, induljunk gyorsan.

Kéz a kézben repültek át a városon a hófödte hegyek felé.A várost betöltötte a vidám rigófütty, és egy boldog harang zúgása.
Bimmbamm a nagyharang boldog volt, egyetlen barátja társra talált. A rigók kiértek a városból. A hegyek közelébe érve feltámadt a szél, majd viharossá vált. Lassan elkezdett hullani a hó is, egyre sűrűbben, egyre viharosabban esett.  A kavargó hóvihar felkapta Trillácskát, és mint egy bábut vitte egyenesen egy sziklafal felé. Fütyöli megrettent, a sziklafalhoz csapódva kedvese meghalhat. Összeszedte minden erejét, és a szikla elé repülve testével védte meg Trillácskát. Nekivágódott a sziklafalnak, az ütéstől ájultan hullott le a mélybe. Zuhant, zuhant lefele, majd fennakadt egy kiálló sziklán. Trillácska megdermedt rémületében. Kedvese után repült a kiálló sziklára.
Ott kitépte legszebb farktollait, melyekkel kibélelt egy fenyőágat, erre ráfektette az ájult Fütyölit. A harangvirágos nyaklánccal odaerősítette az ághoz, majd a lánc másik végét a saját derekához kötötte. Nagy erőfeszítéssel a magasba emelkedett, így repültek együtt tovább.
 

A tomboló hóviharban a lánc egyik vége kioldódott Fütyöli a fenyőággal együtt a mélybe zuhant. Trillácskát a vihar tovább sodorta, a harangvirágos lánccal a derekán.
Egyszer azonban sikerült leszállnia a hóval borított hegyoldalra. Sokáig kereste társát a hóban, de nem találta. Elindult hát egyedül a sziklák felé. Repült, csak repült a viharos szélben, mígnem szárnyai elgémberedtek, nem bírta már mozgatni sem őket. Elkezdett zuhanni lefele. Szemét becsukta, jöjjön aminek jönnie kell. Hupp! Lehuppant. Kinyitotta a szemét, ekkor látta, hogy egy grizzly medve mancsába zuhant. A medve felemelte a madarat, kitátotta óriási száját, egy pillanat, és Trillácska medve eledel lesz.  
A medve azonban hirtelen felordított, és a madarat a levegőbe hajította.

Hogy mi történt a medvével? Elmondom neked.

Fütyöli amikor lezuhant, egy ideig ájultan feküdt a hóban, de szerencsére visszanyerte az eszméletét, és Trillácska után repült. Azt látván, hogy kedvese veszélyben van, összeszedte minden erejét, és egy nagyot csípett a medve fejébe. Ez volt az a pillanat, amikor a medve felordított, és eldobta Trillácskát. Fütyöli utánarepült. Boldogan összeölelkeztek, és ismét együtt repültek, fel egyre feljebb. Ott fent a magasban már nem esett a hó, sőt a nap is kisütött. Körben hófehér  sziklák magasodtak. A rigópár fáradtan leszállt egy szikla tetejére. Velük szemben egy kecses égbenyúló fehér szikla állt. Ahogy ránéztek a sziklára, azt látták, hogy már nem is szikla áll előttük, hanem a Sziklák királynője .
 

Hófehér haján csillogó kövekkel díszített korona volt. Kedves, de szigorú tekintete a rigókon pihent.
Hangja mint egy zengő hárfa, kedves, meleg, biztató.
- Örülök, hogy legyőztétek a vihart, és idetaláltatok. Miben segíthetek nektek?
- Ó kedves királynő, ha tudod, kérlek mondd meg, hol találjuk meg Csengőt?
- Ti Csengőt keresitek? Bizony már száz éve annak, amikor őt elvitték az öreg templom tornyából
egy másik toronyba, hogy ott zengjen csodás hangján. Csengő azonban többé nem szólalt meg.
Az emberek megharagudtak rá, és bedobták a városszéli elhagyott pincébe. Ott áll most is, némán szomorúan.
- Mi kiszabadítjuk! - kiáltott fel Fütyöli.
- Tudom - mosolyodott el a királynő.
- Adok nektek két fehér hajszálat a hajamból. Az egyik megóv titeket a viharos úton, a másik segít nektek Csengő kiszabadításában - ezzel kihúzott két hosszú hajszálat a hajából és átnyújtotta Trillácskának.
Trillácska és Fütyöli meg akarták köszönni a segítséget, de a királynő egy pillanat alatt eltűnt.
Ismét egy kecses égbenyúló, fehér sziklát láttak maguk előtt.
- Köszönjük. - hajoltak meg a szikla felé.
- Induljunk Fütyöli.
- Induljunk Trillácska.

Visszaindultak. Ismét belerepültek a hóviharba. És láss csodát! A hó és szélvihar szét vált a hajszál előtt.  A két kis madárnak még a tolla sem borzolódott fel az úton. Szerencsésen elérték az elhagyott pincét. Kinyitották a csikorgó ajtót, és bementek. Az ajtó hirtelen becsapódott mögöttük. Két világító szem villant feléjük.
- Nyáááááu! Már nagyon vártam, hogy rigóhúst ehessek!
- Ez egy macska! - kiáltották rémülten.
- Macska bizony! És most megeszlek benneteket. Melyikőtök legyen az első?
- Én! - kiáltotta Fütyöli, és testével eltakarta Trillácskát.
- Én! - kiáltotta Trillácska, és odarepült Fütyöli elé.
- Én!
- Én!
- Én!
- Én!
A macska ide oda kapkodta a fejét, addig, amíg teljesen beleszédült. Eldőlt, mint egy krumplis zsák. Fütyöli és Trillácska futottak le a pincébe.
Amikor leértek, ott találtak egy poros harangot.
- Ez lenne Csengő? - mondta csalódottan Fütyöli.
Kedvese azonban tollával megtörölgette .
- Nézd,  hogy csillog! - lelkesedett Trillácska, és már vette is elő a megmaradt hajszálat.
Belefűzte a harangba. A harang felemelkedett a magasba. A rigók közrefogták, és így repültek együtt a város közepén álló öreg templom felé, fel a toronyba.

Amikor felértek, rémülten látták, hogy Bimmbamm ott áll összecsomagolva, szállításra készen. A rigók azonnal kicsomagolták, majd visszaakasztották
a helyére, Csengőt is mellé tették. Ekkor Trillácska átnyújtotta a harangvirágos láncot Csengőnek.
- Ez a csodás nyaklánc téged illet.
- Ó nem, ez a tiéd! Viseld mindig büszkén. Köszönök nektek minden! - Csengő  megölelte Trillácskát.
- Mondtam én hogy ez a lány neked való. - súgta oda Bimmbamm Fütyölinek.

Majd a harangok egymásra mosolyogva megkondultak, zengtek, bongtak vidáman, boldogan.
Fütyöli és Trillácska is rázendített.
A városban zengett a vidám harangzúgás és messzire hallatszott a vidám rigófütty.
Az emberek az utcára tódultak. Egymást kérdezgették.
- Mi történt?
- Hol szól ez a csodás muzsika?
Meglepődtek, amikor észrevették az öreg templom tornyában a harangokat.
- Csoda történt! A nagy harang visszaszállt a helyére!
- Nézzétek egy új harang is van mellette!
Ámulva nézték a harangokat, és áhítattal hallgatták a csodás szimfóniát.
A csoda emlékére az öreg templomot felújították, kapuit megnyitották a látogatók előtt,
akik szívesen hallgatták az óránként felcsendülő harangszót, és szívükbe zárták
azt a kedves rigó családot, akik a harangokon hintázva boldogan fütyülték a rigók dalát.