Állatos mese
Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett.
Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben.
Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta. Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem.
Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van.
Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél.
Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
– Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
– Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim.
– Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.
– Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket.
Szép tavaszi napsütés simogatta a park hatalmas gesztenyefáján sütkérező verebeket. Saci a fekete macska ott sétálgatott a csivitelő verebek alatt, és árgus szemekkel figyelte, hátha valamelyik veréb lejjebb repül, és el lehet kapni. Dani az iskolából bandukolt hazafele. Negyedik osztályba járt. A valóság az, hogy nem lelkesedett az iskoláért.
Amikor odaért a nagy gesztenyefa alá, zsebéből elővett egy csúzlit, belehelyezett egy formás kavicsot, célozott, és lőtt. Egyenesen a békésen csivitelő verebek közé. A verebek riadtan felrebbentek, és huss, messze repültek. Saci csalódottan nézett utánuk.
Dani még egy kavicsot lőtt a tovarepülő verebek után, azután nagyot rúgott a macskába, és bandukolt tovább.
Így volt ez azon a bizonyos napon is.
Egyik délután Alfréd, a kisegér, fázósan baktatott hazafelé az iskolából.
Egyszer csak a magasból, egy doboz pottyant az orra elé. Alfréd ijedtében bebújt egy bokorba, onnan leskelődött kifelé.
- Vajon ki dobhatta ide és mi lehet benne? - töprengett magában. Óvatosan odalopakodott a dobozhoz.
- Bomba nem lehet benne, mert az már felrobbant volna -
- morfondírozott, és azt találgatta, hogy mihez kezdjen vele. Hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy hazaviszi.
Így aztán nekiveselkedett, és tolni kezdte a dobozt.
- Én nem akarok szobámban aludni! - nyarvogott Cicóka, és takarójával a kezében, átcsoszogott a szülei hálószobájába.
- De miért nem akarsz a szobádban aludni? - kérdezte Cica papa, ám Cicóka válasz helyett bekucorgott az ágy közepére,
és már hortyogott is.
- Még olyan kicsi - mondta kedvesen Cica mama, és betakargatta Cicókát.
Reggel Cica mama és Cica papa fáradtan ébredtek. Cicóka még békésen szundizott, ám amikor felébredt, pityeregve kiáltozni kezdett: - Mama, mama!