Oktató mese
Dani, a táskáját egy gyors mozdulattal behajította a szobájába.
- Anyu! Lemehetek játszani? Csak egy kicsit! - kérlelte az anyukáját.
- Előbb csináld meg a házi feladatot - válaszolta az anyukája.
- Öt sor o betűt kell írni, nem nagy ügy, majd később megcsinálom.
- Ha nem nagy ügy, akkor megcsinálod, és utána mehetsz játszani - mondta határozottan anyu.
Így aztán Dani, kénytelen volt nekikezdeni, az öt sor o betű leírásához.
- Ennél unalmasabb házi feladatot nem is adhatott volna fel a tanító néni - morgolódott egy o betű felett.
Észre sem vette, hogy Liza, ott áll a háta mögött.
Tovább olvasom a mesét <<<
Hogy ki Fürtöcske? Sosem találnád ki.
Fürtöcske egy vörös göndör hajú kék szemű, kissé duci kislány.
Az igazi neve Panna, de a családja egyszerűen csak Fürtöcskének hívja.
A nevet még egy éves korában a nagymamája adományozta neki, és ez a név igazán találó volt,
mert Panna fejét lángoló fürtöcskék borítják.
Fürtöcske szüleivel a Boszorkány völgyben lakott, nem tévedés Boszorkány völgyben,
mivel a család nő tagjai igazi boszorkányok voltak.
A boszorkányok, vagy ahogy arra fele mondták a boszik egymásnak adták át a boszi tudományt.
Tovább olvasom a mesét <<<
Panka vidáman kocogott anyukája mellett a játszótér felé. Amikor meglátta Petikét, odakiáltott neki:
- Nekem van békucis bilim!
- Mi van neked? – kérdezte Petike.
- Békucis bilim! – kiáltotta büszkén Panka.
- Akkor már nincs is pelusod?
- De még van – vallotta be Panka, majd futott a libikóka felé.
- Gyere Petike libikókázzunk!
Petike vidáman szaladt Panka után. Felültek a libikókára és boldogan hintáztak.
Egyik délután a postaládámban találtam egy levelet.
A postás bácsi rossz címre kézbesítette, a címzés ugyanis a következő volt:
Kamillácska foglakócskának. Kamilla, bal felső 2-es fog.
Feladó: Pistike foglakócska. Pisti, jobb alsó 3-as fog.
Az aranyszínű lepke, a tó fölött repkedett a szikrázó napsütésben.
Amikor elfáradt, megpihent egy bárányfelhőn, és onnan nézegette magát a tó tükrében:
- Én vagyok a legeslegszebb, kerek e világon - hajtogatta folyton.
Társai, a tarka lepkék, kedvesen hívogatták maguk közé:
- Gyere aranylepke, játsszál velünk a színes virágok között.
Ám az aranylepke, kényeskedve válaszolt:
Tovább olvasom a mesét <<<
Süni, sóhajtozva baktatott az erdőszélén. Amikor meglátta őt a szarka, odakiáltott neki.
- Te meg miért lógatod az orrodat? Csirr, csörr!
- Mert nem találom a kincset - mormogta süni.
- Miféle kincset? - csillant fel a szeme a szarkának, mert imádta a csillogó, villogó csecsebecséket.
- Azt, amiről álmomban egy manó mesélt.
- Na és milyen volt az a kincs? - kíváncsiskodott tovább a szarka.
- Azt reggelre elfelejtettem - pityeredett el süni.
- Egyet se búsulj, majd én hozok segítséget és megtaláljuk azt a kincset - vigasztalta a szarka és huss,
berepült az erdőbe.
Olvasd el a mesét MeseKuckó applikácóban! Megnézem!
Csiga Csabi és anyukája, kézen fogva ballagtak az óvoda felé.
Az oviban Csigamama ráadta kisfiára a váltócipőt, megölelte és a fülébe súgta:
- Ebéd után érted jövök.
Csiga Csabi ijedten nézett az anyukájára:
- Te nem maradsz itt velem? - kérdezte pityeregve.
- Nekem dolgoznom kell, de ahogy ígértem, ebéd után érted jövök - magyarázta kedvesen Csigamama.
A mesét elolvashatod az MeseKuckó applikácóban! Megnézem!
Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett.
Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben.
Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta. Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem.
Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van.
Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél.
Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
– Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
– Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim.
– Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.
– Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket.
Szép tavaszi napsütés simogatta a park hatalmas gesztenyefáján sütkérező verebeket. Saci a fekete macska ott sétálgatott a csivitelő verebek alatt, és árgus szemekkel figyelte, hátha valamelyik veréb lejjebb repül, és el lehet kapni. Dani az iskolából bandukolt hazafele. Negyedik osztályba járt. A valóság az, hogy nem lelkesedett az iskoláért.
Amikor odaért a nagy gesztenyefa alá, zsebéből elővett egy csúzlit, belehelyezett egy formás kavicsot, célozott, és lőtt. Egyenesen a békésen csivitelő verebek közé. A verebek riadtan felrebbentek, és huss, messze repültek. Saci csalódottan nézett utánuk.
Dani még egy kavicsot lőtt a tovarepülő verebek után, azután nagyot rúgott a macskába, és bandukolt tovább.
Így volt ez azon a bizonyos napon is.
Egyik délután Alfréd, a kisegér, fázósan baktatott hazafelé az iskolából.
Egyszer csak a magasból, egy doboz pottyant az orra elé. Alfréd ijedtében bebújt egy bokorba, onnan leskelődött kifelé.
- Vajon ki dobhatta ide és mi lehet benne? - töprengett magában. Óvatosan odalopakodott a dobozhoz.
- Bomba nem lehet benne, mert az már felrobbant volna -
- morfondírozott, és azt találgatta, hogy mihez kezdjen vele. Hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy hazaviszi.
Így aztán nekiveselkedett, és tolni kezdte a dobozt.