Tobi és a kacagó falevelek

Tobi és anyukája, a parkon keresztül baktattak hazafelé.
A fákról ringatózva hullottak alá a sárga, és piros falevelek.
Tobi éppen elkapott egy pirosat, amikor egy sárga falevél ellibegett az orra előtt.
Gyorsan zsebre vágta a piros levelet, és a sárga nyomába iramodott.
- Ne szaladj messzire! - szólt utána az anyukája, de Tobi nem figyelt rá.
- Úgy is elkaplak! - kiáltozta, és futott a sárga falevél után.
- Engem ugyan el nem kapsz! - nevetett a falevél, és felrepült a magasba.

Meglátta ezt, a fatetején játszadozó manócska, és lekiáltott Tobinak.
- Itt van ez a piros lufi, fújjad fel jó nagyra, ha elég nagy, akkor véled, felszáll a magasba,
ám, oly huncut ez a lufi, dirr-durr, ha kipukkan, akkor bizony te lefelé, fogsz repülni gyorsan!
Tobi ámulva nézett felfele, és ekkor, egy piros lufi pottyant a lába elé. Gyorsan felkapta, és fújta,
ahogy csak bírta. A lufi egyre nagyobb lett, és egyszer csak felemelkedett Tobival a magasba.
Ott nekilendült, és egyenesen a sárga falevél után iramodott.
A falevél igen meglepődött, amikor meglátta őket:
- Ez a lufi úgy száguld, mint a szélvész - gondolta, és igaza is volt.

Tobi ujjongott örömében:
- Látod milyen gyors, az én óriási piros lufim? - kiáltotta a falevélnek, majd gondolt egyet, és fújni kezdte a lufit, hogy az még nagyobb legyen.
Nőtt is a lufi, mint eső után a gomba, Tobi meg csak fújta, fújta, egészen addig míg - durr! - a lufi egy nagyot pukkant, és Tobi sebesen zuhanni kezdett lefelé. - Segítség! Segítség! - kiáltozta ijedten.
A sárga falevél meghallotta Tobi kiáltását, odarepült hozzá, elkapta, és gyengéden letette a földre. Amikor Tobi anyukája odaért,
Tobi már a földön pihegett.
- Ígérd meg, hogy többé nem szaladsz el ilyen messzire - mondta anyu, és átölelte Tobit.
- Soha többé - ígérte meg Tobi, majd felvette a földről a sárga falevelet, és megsimogatta: - Köszönöm, hogy megmentettél - súgta neki kedvesen.
- Szóra sem érdemes, hiszen barátok vagyunk - kacsintott rá a falevél.
- Nagyon jó barátok - helyeselt Tobi -, és ha anyu megengedi, eljöhetnél hozzánk.
- Az szuper lenne! - örvendezett a falevél.
Tobi odafordult az anyukájához. - Anyu, ugye hazavihetem ezt a falevelet?
- Hazahozhatod - bólogatott anyu.
Tobi egyik kezével megfogta anyu kezét, a másikban a sárga falevelet szorongatta, és sietősen tovább indultak.

Otthon Tobi keresett egy üres rajzfüzetet, és beleragasztotta a sárga falevelet. - Itt jó helyed lesz - mondta, majd felcsillant a szeme,
mert eszébe jutott, a piros falevél. Elővette a zsebéből, és odaragasztotta a sárga mellé. A falevelek nagyon megörültek egymásnak,
és elhatározták, hogy meglepik Tobit egy versikével.
Egész éjjel ezen dolgoztak. Reggel, amikor Tobi kinyitotta a rajzfüzetét, a falevelek mellett egy versikét talált, amit anyu felolvasott neki: