A világ legszebb karácsonyfája
Advent első vasárnapján a család anyu, apu, Norbi és Tomi együtt ebédelnek, és közösen gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún.
Megkezdődik a karácsonyi készülődés, az ünnep várás. Már szokássá vált, hogy a gyerekek ezen az estén írják meg mit szeretnének kapni karácsonyra. A kívánság listát az előszobában az asztalon levő dobozba helyezik el, ide jön érte a Jézuska.
Igaz Norbi azt mondja anyu viszi el onnan, de ő sem tudhatja biztosan. Tominak eddig anyu írta meg a levelet, de az idén már ő írja meg egyedül.
A szülők elfoglalt emberek, sokat dolgoznak. Tomi imádja az adventet, ilyenkor többet van együtt a család, Norbi viszont morogva jön ki a szobájából, amikor anyu ebédhez hívja őket.
- Az ebéd tálalva van! Gyerekek kézmosás!
- Már megint kezet kell mosni! - puffogja, pedig Norbi már negyedikes.
Tomi, aki csak másodikos, felpattan és irány a fürdőszoba. Türelmetlenül várja az estét, amikor a kívánságlistát be lehet dobni a dobozba.
Már készen van vele, a levél így szól.
"Kedves Jézuska! Kérlek hozzál nekem karácsonyra egy szánkót, hozzál havat is, hogy szánkózni lehessen.
És még kérlek hozzál sok szabadidőt apunak, és anyunak, hogy ne mondják mindig azt, hagyjam őket dolgozni. Ja és még azt is szeretném, ha mindig advent lenne, mer ilyenkor többet vagyunk együtt, anyu, apu, én és Norbi, és ha akarod inkább lemondok a szánkóról. Tomi a Szép utca 13- ból."
Eljött az este, Tomi bedobta a listát, és bevonult a szobájába. Anyu bejött jóéjt puszit adni.
- Tomikám a listát bedobtad már?
- Igen anyu, jöhet érte a Jézuska.
- Te is bedobtad már a listádat kisfiam? - kérdezte anyu Norbitól is.
- Még nem anyu, még elolvasom, majd bedobom.
- Jól van, de ne maradj fent sokáig!
- Nem anyu, mindjárt lefekszek.
Norbi azonban nem feküdt le, hanem újra és újra átolvasta a levelét nem hagyott e ki valamit belőle.
- Igen így jó lesz. Benne van a korcsolya, az xbox, és az tablet is. Így ni mehet a dobozba!
Amikor a nappali ablaka előtt ment el, kinézett az ablakon, és majd kővé meredt attól, amit látott. Egy fehér gömb az égből gurulva ereszkedett alá, pontosan az udvaruk felé tartott.
- Mi lehet ez? Nem esik a hó, sőt nem is esett, ez meg olyan mint egy hatalmas hógörgeteg, és egyre nagyobb lesz. - Norbi megijedt- Szólni kellene apuéknak.
De ekkor a hatalmas hófehér gömb irányt változtatva eltűnt az éjszakában. Norbi falfehéren nyitott be Anyuékhoz.
- Anyu fáj a hasam, itt aludhatok nálatok?
- Gyere mutasd magad, nincs lázad?
- Nincs lázam, már nem is fáj a hasam, de hagy aludjak itt - kérlelte anyut.
- Gyere, bújj ide. Biztos hogy már nem fáj a pocakod? - erre Norbi már nem felelt.
Odabújt anyuhoz, és elaludt.
Másnap anyu megkérdezte a fiúkat bedobták e a kívánság listát a dobozba.
- Én még az este bedobtam - válaszolta lelkesen Tomi.
- Én is bedobtam - mormogta az orra alatt Norbi, de arról egy szót sem szólt, amit az este látott.
Ettől a naptól kezdve azonban minden este ott ült az ablaknál, és feszülten figyelte az égboltot.
December 23.án este is ott leskelődött, amikor a fekete égbolton megint feltűnt a hófehér gömb. A levegőből gurult lefele, és egy perc múlva már ott fehérlett az udvaron.
Norbi félelemmel teli feszültséggel figyelte, és amit látott az igen csak meglepte. A gömbnek kinyílt az ajtaja, egy fekete szemű, piros orrú hóember szállt ki belőle, fején kék szalagos fekete kalap, nyakában csíkos sál, hóbundáját fekete gombok díszítették. Egyenesen az ablak felé tartott, intett Norbinak, és valamit mondott, de Norbi nem értette. Töprengett, hogy mit csináljon.
- Most nyissak ablakot? Vagy mégse? És ha segítségre van szüksége?
Összeszedte minden bátorságát, és egy gyors mozdulattal kinyitotta az ablakot.
- Összetört az iránytűm, tudnál nekem segíteni? - hallotta a kissé rekedt hangot.
- Te igazi hóember vagy, és tudsz beszélni?
- Én Hó Hugó vagyok Hóbolygóról. Eltörtem az iránytűmet, és eltévedtem. Kérlek segíts nekem! - Várjál - súgta Norbi.
Lábujjhegyen bement apu dolgozószobájába, halkan kinyitotta az íróasztal fiókját, kiemelte apu iránytűjét, hátára terítette kabátját, és csendben kiosont a házból.
-Itt van az iránytű. Hű ez olyan mintegy óriási hógolyó, bámulta Norbi a gömböt.
- Hahahaha! - nevetett Hugó - Ez nem hógolyó, ez hóűrhajó. Ha akarod eljöhetsz velem az űrjáratra, reggelre visszaérünk.
- Tényleg? Elviszel a bolygódra is? - kérdezte Norbi, aki már bent ült az űrhajóba, egy puha kagyló fotelba.
Az űrhajó belülről is hófehér volt, körben tejüveg ablakokkal. A kilátás tökéletes volt, viszont belátni nem lehetett. Hugó egy fehér védőruhát nyújtott át vendégének.
- Ezt vedd magadra, kiegyenlíti a hőmérsékletet.
Egy gombnyomással beindította a hóűrhajót, és már indultak is fel, egyre feljebb. A csillagok között vitt az útjuk, közelről látták a nagy medvét, a göncölszekeret, és a tejutat is. Szédítő sebességgel haladtak, amikor Norbi hátra tekintve, meglepetten látta, mintha mögöttük lenne egy gömb.
- Olyan mint Apa földgömbje.
- Igen az ott a te bolygód a Föld. Csodaszép bolygó, csak jobban kellene vigyáznotok rá! - magyarázta Hugó - Ültessetek több fát, kevesebbet járjatok autóval, és ne dobáljátok el a szemetet.
Ha figyelsz, még sok érdekes dolgot látunk mire elérjük a Hóbolygót, persze ha érdekel téged. - Igen!!! - kiáltott fel Norbi lelkesen.
Repültek a világűrben, könnyűnek, és boldognak érezte magát. Már elhagyták a fényeket, sötétség vette őket körül, míg jobbra távol, óriási vörös folt körvonalazódott.
- Az ott a Mars, vagy ahogy mi nevezzük a vörös bolygó. - mutatott Hugó egy vörös gömb felé - Látod a felszínét? Kráterek és vulkánok borítják.
- Hű! Az égboltja narancsvörös - ámuldozott Norbi. - Hugó mi az a furcsa? Ott, ott látod?
- Ó az a fény és az árnyék játéka. Úgy nevezik, hogy Marsarc. - magyarázta Hugó.
Az űrhajó szédítő sebességgel közeledett egy óriási bolygó felé, ami gyorsan és fényesen forgott a tengelye körül.
- Jupiter a bolygók királya - mutatott a bolygóra Hugó.
- Szép, olyan mintha csíkos volna.
- Jól látod, a sárgás felszínét sötét- világos sávok tarkítják. Az pedig ott a Szaturnusz. - mutatott Hugó előre.
- Sárga gyűrűje van! És milyen nagy!
- Igen ez is egy óriás bolygó. A gyűrűje pedig jégből, és törmelékből áll.
- És ez?
- Ez az Uránusz, az ott mögötte a Neptunusz, de mi arra már nem megyünk, irányt változtatunk. Ezek a bolygók, a Merkúrral, és a Vénusszal együtt egy tűz bolygó körül keringenek. A tűzbolygót ti Napnak hívjátok. Nos ahogy mondtam itt egy éles kanyarral a Hóbolygó felé vesszük az irányt, ami egy nagyon kicsi, számotokra még ismeretlen bolygó. Felszínét jég és hó borítja, azonban van két különös völgye is, ahol fák, bokrok találhatók. Látod ott, az a fehér gömb! - mutatott előre Hugó. - Az a Hóbolygó.
Elővett egy jégcsövet, belenézett, és lelkesen felkiáltott.
- Nézd Norbi! Az ott, az a hótetős fehér ház, az a mi házunk.
Norbi is szeméhez emelte a jégcsövet, erősen figyelt, de mivel minden ház hótetős fehér ház volt, fogalma sem volt melyik lehet Hugóéké.
Vakító fehérségben repültek, és egy szemvillanás alatt ott landoltak a jégpályán.
- Hazaértünk. Kérlek tedd ezt a gömböt a fejedre, a ruha és a gömb megvéd a hidegtől.
Kinyílt az ajtó, tucatnyi hóember vette őket körül, Norbit bevezették egy tágas szobába, ahol szamócás jégkásával várták őket Hugó szülei. Hugó beszámolt a történtekről a szüleinek, majd körbevezette Norbit a városban.
A városban csupa egyforma hófehér ház volt, a jég borította utakat havas fenyőfák szegélyezték. A hőemberek gyalogosan, vagy sítalpakon közlekedtek, és kedvesen üdvözölték egymást. A boltok kirakatait csillogó színes gömbök díszítették.
- Hugó nálatok is van karácsony?
- Igen nemsokára ünnepeljük, nagyon szerettem volna egy jégszánt, de sajnos nem kaphatom meg.
- Miért nem? Ti nem írtok kívánság listát?
- Á itt nem úgy van - legyintett Hugó. - Nem jól végeztem el a feladatomat, így nem kapok ajándékot.
- Anyukád olyan kedves, biztosan megérti, hogy eltörött az iránytűd.
- Igen, csakhogy én törtem el.
- És ezt te megmondtad nekik?
- Persze hogy megmondtam, miért, ti nem valljátok be ha hibáztok?
- Ugyan, egy kis füllentés még senkinek nem ártott meg.
- Jó nektek. Itt Hóanyó mindenről tud, és anyu is szomorú lenne, ha hazudnék neki.
- Ki az a Hóanyó? Beszéljünk vele.
- Az nem olyan egyszerű. Látod ott azt a nagy hegyet? Ott él Hóanyó, de mi nem mehetünk oda.
- Miért nem? Te már nagy vagy.
- Nem engednék anyuék, veszélyes, és én még gyerek vagyok.
- Ti itt mindig szót fogadtok a szüleiteknek? Ugyan ne csináld! Elszökünk, felmegyünk a hegyre és beszélünk anyóval.
- Nem! Azt nem szabad! Már a sarki fény is gyengül - mutatott egy kékes fényű gömbre Hugó.
- Ne legyél már ilyen gyáva, gyere induljunk. Na gyere, vagy nem akarod azt a jégszánkót?
Ez a mondat célba ért.
Amíg a szülők a vacsorát készítették, a két fiú észrevétlenül kiosont a városból. Egyenesen a távolban meredő, hóval fedett jéghegynek vették az útjukat. Ahogy haladtak felfele a hó egyre nőtt, a levegő hidegebb lett, a szél is viharossá vált. Egyre nehezebben haladtak. Mi ez?! A két fiú szinte jéggé dermedt, velük szemben ott állt egy hatalmas dinoszaurusz, félelmetes fogait csattogtatva.
- Ne bántsd őket! - emelkedett ki a hóból egy fehér ruhás, fehér hajú anyó.
- Hóanyó - rebegte Hugó.
- Itt már nincs hatalmad anyó! - mondta a dinoszaurusz gúnyos nevetéssel, majd hatalmas farkával anyó fele csapott, aki eltűnt a hóban.
A fiúk rémülten kiáltoztak.
- Anyu! Apu! Segítsetek!
De szüleik messze voltak, kiáltásukat pedig elnyomta a jeges szél tombolása.
Ekkor a dinoszaurusz felkapta a fiúkat, és egy hajítással berepítette őket Dínó völgybe. Itt nem volt hó. Egy fák, bokrok övezte tájon találták magukat, ahol óriási dinoszauruszok vették őket körül. A fiúkat ketrecbe zárták, nem volt kétséges, innen többé nincs menekvés. Hugó nem bírja sokáig ezt az enyhe időt, Norbi pedig félelmében szinte ájultan esett össze.
- Mondtam neked, hogy veszélyes - morogta Hugó, az éledező Norbinak.
Norbi teljesen megbénult, itt nincs mit tenni. Hugónak igaza van, jobb lett volna hallgatni a felnőttek intelmeire. Hugó viszont azon törte a fejét hogyan szabadulhatnának ki innen.
- Nézd! Ott! Ott azt a rést, azon te kiférsz -súgta Norbinak.
- Nem! Én nem merek - mondta sírva Norbi.
- Muszáj, én nem férek ki, és egyre fogy az erőm is.
Norbi még egy kis ideig gyáván meghátrált a veszélyes feladat elől, de aztán elszégyellte magát. Ő vette rá barátját a szökésre, miatta kerültek bajba, és most ilyen önzően viselkedik. Ki kell jutnia innen, segítséget kell hoznia, különben Hugó meghal.
A dínók ebédhez készülődtek, egy őr maradt a fiúk mellett, aki elszunyókált. Ekkor Norbi összeszedve minden bátorságát, elkezdett mászni a ketrecen felfele a rés irányába. Hugó mozdulatlanul feküdt, a meleget sajnos nem bírta a szervezete. Norbi mászott felfele, de egyszer csak az őr felébredt. Norbi még a lélegzetét is visszafojtotta, szeméből kicsordult a könny.
- Ha észrevesz végünk van!
A dínó körbe nézett, ásított egy nagyot, majd visszafeküdt, és nagyokat hortyogott tovább.
Norbi elérte a rést, átpréselte magát rajta, leugrott, és rohant, rohant, hogy még időben hozza a segítséget. Agyában vegyes érzelmek zakatoltak. A rettegés, a szégyen, a megbánás. Így rohant végig a völgyön, majd fel a hegyre. Elérte a havas tájat, itt hóanyó útját állta.
- Állj! Ide csak őszinte emberek léphetnek be.
- Én őszinte vagyok - rebegte kifulladt hangon Norbi.
- Valóban? Akkor ki szokott füllenteni a szüleinek hogy fáj a hasa, ha nem akar iskolába menni, vagy ha iskolából hazamenet eljátssza az időt? Norbi arca a fehér gömb alatt paprikavörös lett.
- Anyó ígérem hogy jó leszek, csak könyörgök engedj tovább. Hugót ki kell menteni a dínok fogságából.
- Ahova te juttattad, azzal hogy rábeszélted, ne fogadjon szót a szüleinek.
- Igaz, de már megbántam. Könyörgök engedj tovább, kérek segítséget, azután visszajövök, megbüntethetsz. Tudom, hogy megérdemlem.
- Jól van, látom van benned betyár becsület. Ülj fel a szánra, és hozzál segítséget!
Mire Norbi megkérdezte volna milyen szánra üljön, már fent is ült egy jégszánon, amit fehér farkasok húztak. Anyó egyetlen intésére a farkasok nekiiramodtak, a szán villámgyors sebességgel siklott havon. Ekkorra már lent a városban a fiúk eltűnése kiderült. Aki élt, és mozgott őket kereste. A férfiak kék fényű lámpásokkal, nekiindultak a hegynek felfele. A hegy oldalon összetalálkoztak Norbival.
- Gyorsan, gyorsan! Hugó a dínó völgyben van - kiáltozta, amikor meglátta Hugó apukáját.
A hóemberek felültek a szánra, és egy szemvillanás alatt fent voltak a hegyen.
- Anyó kérlek segíts megmenteni a fiamat!
- Sajnos oda nem ér el a varázserőm, de Norbi te segíthetsz.
Norbi szíve megdobbant.
- Megmenthetem Hugót. - Mit tegyek Anyó?
- Menj el a dínó fejedelemhez, vidd el neki ezt a jégcsapot, de vigyázz egy csöpp se veszhet el belőle.
Anyó egy szivárvány színekben pompázó jégcsapot nyújtott át Norbinak. A mi kis hősünknek máskor több kifogás is lett volna, de most egy szót sem szólt. Átvette a jégcsapot, és nekiindul, hogy mielőbb odaérjen. A havas vidék elmaradozott mögötte, egyre melegebb lett a táj.
- Egy csöpp se veszhet el belőle - zakatolt a gondolataiban - de hogy akadályozzam meg? A ruha! Igen a ruha, amit Hugó adott rám, az kiegyenlíti a hőmérsékletet.
Hirtelen megtorpant.
- Viszont, akkor a dínók akár fel is falhatnak, mert hóembert nem esznek, de vajon embert esznek e? Ez majd kiderül. Nincs idő a töprengésre, Hugó bajban van.
Gyorsan kibújt a védő ruhájából, beletekerte a jégcsapot, és tovább indult.
Meleg volt, már alig bírt menni, szíve kalapált a kimerültségtől, és a rettegéstől. De ment rendületlenül.
- Az ott már dinó völgy, de eljutok e a fejedelemig? - amikor így töprengett, éktelen ordítással egy tucat dinó rohant feléje.
- Végem van!- gondolta. Megállt, becsukta a szemét, és ő is rémült kiáltozásba kezdett.
- A fejedelemhez akarok menni! A fejedelemhez akarok menni!
A dínók hirtelen elhallgattak, majd hatalmas nevetésük betöltötte dínó völgyet. Norbi is elhallgatott, kinyitotta a szemét, de még a száját is eltátotta a csodálkozástól. Akik körülvették, nem fogaikat csattogtató félelmetes szörnyek voltak, hanem kedves arcú, vidám szemű, pajkos dínó gyerekek.
- Kik vagytok? - kérdezte zavartan.
Erre a dínók megint nevetni kezdtek,majd egyikük visszakérdezett.
- Te ki vagy, te mókás kis szörnyecske?
- Még hogy én szörnyecske? Én Norbi vagyok, és anyuék mindig azt mondják, olyan szép az arcom mint egy lánynak.
A dínó gyerekek ezen is nevettek.
- Ti is olyanok vagytok, mint az öcsém, az is mindig röhög, bocsi nevet ezen, de tényleg ti vagytok akik fogságba ejtettetek, hol van Hugó a barátom?
- Hugó jól van, vagy majdnem jól, és nem mi ejtettünk fogságba, hanem a hegy túloldalán élő gonosz dinoszauruszok - mondta egyik dínó fiú, és ezen is jót nevettek.
Norbi értetlenül nézett rájuk, de úgy döntött nem kérdez semmit ezektől a nevető gépektől, mert a végén elolvad a jégcsap.
- Nekem a fejedelemhez kell mennem, nagyon fontos. Kérlek titeket vezessetek oda, ajándékot hoztam neki.
A legnagyobb dínófiú felkapta Norbit, elindult vele, a többiek nevetgélve követték őket. A dínó útközben elmesélte Norbinak, hogy akik fogságba ejtették őket, azok a gonosz dinoszauruszok voltak. Orvul megtámadták, és elfoglalták a békésen élő dínók otthonát, de a fejedelem katonái visszafoglalták, és most Dínó völgyben újra béke van, sőt Hugót is kiszabadították, aki jégágyon pihenve várja, hogy haza jusson.
A nevetgélő csapat egy díszes sátor előtt hirtelen megállt.
- Megérkeztünk. Sok szerencsét te kis szörnyecske - tette le a dínófiú Norbit, majd nevetve tovább szaladt társaival.
A sátor ajtajában őrök állították meg.
- Be szeretnék menni a fejedelemhez - rebegte félelemtől elfúló hangon, mivel az őrök igen félelmetes kinézetű dínók voltak.
Az egyik őr szótlanul felkapta a se élő, se holt fiút, és bevitte a sátorba. A sátor belül még csillogóbb, díszesebb volt. Hatalmas asztal mellett, hatalmas karosszékben, hatalmas dinoszaurusz ült.
- Mit akarsz te a fejedelemtől? - kérdezte szigorú hangon.
- Ajándékot hoztam, a barátomért cserébe. - mondta reszketve, és már tekerte is ki a csillogó jégcsapot.
A dínó átvette az ajándékot és betette egy üveg szekrénybe, ahol már volt néhány jégcsap, de ilyen szép egyik sem volt. A fejedelem, mert hogy ő volt szigorú hangú dínó, elégedetten szemlélte kincseit, majd így szólt.
- Viheted a barátodat.
Egy dínó kinyitott a szemközti ajtót, ahonnan hideg levegő áramlott ki. Norbi megborzongott, de akkor meglátta Hugót, aki ott pihent egy jégágyon. Odarohant, rá adta a védő ruhát, és a védő gömböt, majd a hátára vette barátját, és indult vele kifele. A fejedelem előtt megállt.
- Köszönöm fejedelem, hogy megmentetted a barátom életét.
A fejedelem elmosolyodott.
- Szerencsés ez a kis hóember, hogy ilyen bátor szörnyecske a barátja, de látom nem csak bátor, erős is vagy. Így viszont hosszú lenne az út hóanyóig, ha akarod segítek nektek.
- Sosem felejtem el a jóságodat fejedelem.
Erre a fejedelem nagyot nevetett, majd felkapta a fiúkat, és egy nagy lendítéssel kirepítette őket Dínó völgyből.
A két fiú egy pillanat múlva ott landolt Hóanyó előtt hóban. Hugó nagyot nyújtózott, egyre jobban érezte magát. Norbi viszont vacogott, lila lett a szája, ujjait már mozdítani sem bírta. Hugó apukája gyorsan visszaadta rá a védőruhát. A fiúk erőre kaptak.
- Kérlek ne haragudj rám. - rebegte elfúló hangon Norbi.
Hugó átölelte barátját, majd bocsánatot kért apukájától. A hóemberek köszönetet mondtak anyónak, és elindultak haza felé.
- Apu milyen fények csillognak ott az udvarunkon? - kérdezte tágra nyílt szemmel Hugó. - Azok a Karácsony fényei, anyuék már feldíszítették a karácsonyfát.
A karácsonyfa csodaszép volt, egy hatalmas fehér fenyőfán színes szikrázó jéggömbök. A jéggyertyákon a szivárvány színeiben pompázva csillogtak a fények.
- Anyu! Anyukám! Ez csodaszép. - ugrott Hugó anyukája nyakába. - Ez a világ legszebb karácsonyfája. A jégszán? Anyu , Apub az enyém? Az én igazi jégszánom! - Hugó táncolt örömében, hóanyu és hóapu is örült, hogy épségben visszakapták hóemberkéjüket.
Norbi megilletődötten nézett maga elé.
- Hogy jutok én haza? Engem is már biztosan keresnek anyuék.
- Ne szomorkodj kisfiam, te is otthon ünnepelheted a karácsonyt. Hazaviszünk!- és már indultak is a hóűrhajó fele.
Beszálltak, és hipp-hopp máris ott landoltak a Szép utca 13-ban. Norbi és Hugó szomorúan búcsúzkodtak, de hóapu megvigasztalta őket.
- Időnként majd megismételjük ezt a kirándulás srácok, jó lesz?
- Hurrá, nagyon jó! - kiáltották a fiúk.
Hugó egy kis ajándékot nyomott Norbi kezébe.
- Köszönöm Hugó. Felejthetetlen út volt. Sok szépet láttam, sok mindent tanultam, de a legjobb az, hogy szereztem egy jó barátot. - mondta Norbi, majd kiszállt az űrhajóból.
Hugó és apukája búcsút intettek, és az hóűrhajó egy pillanat alatt eltűnt a csillagok között. Visszarepültek Hóbolygóra, ahol tovább ünnepelték a karácsonyt. Norbi halkan bement a szobájába, kimerülten lerogyott az ágyára, és mély álomba merült. Anyu ébresztette.
- Norbikám ébresztő! Átaludtad az egész napot.
- Anyukám de jó hogy itthon vagyok, ezután mindig hallgatok rátok, és Tomival se veszekszek többet.
- Kisfiam te jól vagy? - szólt be apu nevetve a szobába.
- Apu! Micsoda kalandom volt, majd elmesélem!
- Jól van, de most már menjünk vacsorázni. - mondta kedves hangján anyu.
A nappali ajtaja csukva volt. Norbi tudta hogy mögötte ott áll a csodás karácsonyfa, alatta az ajándékok.
- Álmodtam, vagy tényleg létezik Hóbolygó? És akkor meglátta az áttetsző gömböt, benne egy hóemberrel, ami ott díszelgett az íróasztalán. Felkapta, kicsit megrázta, ekkor millió hópehely kavargott a gömbben.
- Hugó - suttogta.
- Norbiiii! Vacsoraaaa!!!! - hallotta Tomi türelmetlen hangját.
- Megyek már!
kezdetét vette a karácsonyi vacsora, ezt követte a szokásos közös éneklés, csengetés, és kitárult a nappali ajtaja. A szoba közepén ott állt egy hatalmas zöld fenyőfa, rajta színes gömbök, aranyló boák, finom szaloncukor, csillogó gyöngyök, és a szivárvány színeiben szikrázva villogó égősor.
- Ez a világ legszebb karácsonyfája!- kiáltották a fiúk.
A fa alatt ott sorakoztak az ajándékok, Tominak a szánkó, Norbinak a korcsolya, apunak egy meleg pulóver, anyunak egy parfüm, és a fiúk által készített könyvjelzők. Mindannyian örültek az ajándéknak, de titkon mindenki annak örült a legjobban, hogy együtt vannak.
A szobán egy angyal suhant át. Tomi az ablakhoz húzta a szánkóját, és nagyot kurjantva felkiáltott.
- Hurrá esik a hó!!!!!!
