Szia! Az Anyamesélj webshop sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheted a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulásod adod a sütik használatához. Megértettem, elfogadom!
Termékek Menü

Fürtöcske az erdőben

Hogy ki Fürtöcske? Sosem találnád ki.

Fürtöcske egy vörös göndör hajú kék szemű, kissé duci kislány.  Az igazi neve Panna, de a családja egyszerűen csak Fürtöcskének hívja.
A nevet még egy éves korában a nagymamája adományozta neki, és ez a név igazán találó volt, mert Panna fejét lángoló fürtöcskék borítják.

Fürtöcske szüleivel a Boszorkány völgyben lakott, nem tévedés Boszorkány völgyben, mivel a család nő tagjai igazi boszorkányok voltak.
A boszorkányok, vagy ahogy arra fele mondták, a boszik egymásnak adták át a boszi tudományt.

Fürtöcske anyutól tanulta az állatok nyelvét, ugyanis anyu tud beszélni az állatokkal.
Nehéz tudomány a boszi tudomány, és ez mellett Fürtöcskét  még iskolába is be akarják íratni.

- Fürtöcskének a városi iskolában kell tanulnia. -  jelentette ki apu. És anyu nem egészen érthető okokból helyeselt neki.
- Igen drágám, és ezért be kell költöznünk a városba. - Ezzel meg apu értett egyet.

Ki érti ezeket a felnőtteket? Ki érti anyut? Időnként olyan egyértelmű dolgokban mond ellent apunak.
Most meg nem védi meg az ő Fürtöcskéjét.

- Én nem akarok iskolába menni, engem ti tanítotok. - dacoskodott Fürtöcske.
- Amit tőlünk tanulsz, az nagyon hasznos, de nem elég. Igazi iskolába igazi tudást kell szerezned,
hogy okos legyél. - magyarázta kedvesen anyu.

Fürtöcske szeme szikrát szórt, haja még vörösebb lett, fürtöcskéi megmeredtek, lábával toppantott, és szinte kiáltott:

- De én nem megyek a városi iskolába! Inkább világgá megyek!

Anyu és apu meglepetten néztek kislányukra. Még Vakkancs is meglepődött kis barátnője viselkedésén.

- De hiszen oda sok gyerek jár. - vakkantotta.
- De én nem akarok! - toporzékolt Fürtöcske.

Apa ölébe ültette, és mesélt neki a városról, a gyerekekről, színes könyvekről.

- Ja és egy boszihoz egyáltalán nem méltó ez a viselkedés. - fejezte be mondandóját határozott hangon.
- Hidd el Panna apunak igaza van.

- Panna? Hű itt nagy a baj! Anyu csak akkor nevez így, ha haragszik rám. - Fürtöcske sírva fakadt. - Nincs már aki szereti őt.
Anyu és apu szövetkeztek ellene, sőt még Vakkancs is melléjük állt. 
Nagyóka! - suhant át a gondolat - Nagyóka, igen ő biztosan megértene. Nincs más választás, éjszaka megszökök, elmegyek Nagyókához.
Nagyóka a hegy túloldalán lakik, bizony hosszú az út odáig, talán át kellene gondolnom.
- Nem! Nem lehetek ilyen gyáva, hiszen apuékkal és Vakkanccsal már sokszor mentünk a hegyi utakon.
- Igen! Tudom az utat ez nem kétséges, és ha gondom támad egyszerűen segítséget kérek az erdő lakóitól, hiszen tudok az állatok nyelvén.
Már Vakkanccsal is tudok beszélgetni.
- tűnődött Fürtöcske, és ezen felbuzdulva, még a könnyei is elapadtak.

Anyuék abban a hitben megnyugodva tértek vissza munkájukhoz, hogy sikerült kislányukat meggyőzniük.
Este Fürtöcske jó gyerekhez illően megfürdött, fogat mosott, megköszönte anyunak az esti mesét, és a jó éjt puszi után aludni tért.

Éjszaka volt már, a hold bevilágított az ablakon. Anyu és apu, sőt még Vakkancs is békésen aludt, csak Fürtöcske lopakodott az ajtó felé,
mint egy kisurranó tolvaj.

-Jaj csak észre ne vegyenek reggelig! -  Akkora pedig ő már Nagyókánál lesz. - Lehet, hogy apu haragudni fog, de Nagyóka majd megmondja neki,
hogy nincs igaza, és neki nem kell iskolába mennie. Igen így lesz, hiszen Nagyókával még apu sem szokott vitatkozni.
- Ilyen gondolatok jártak a kobakjában, mikor azt vette észre, hogy már a kert kapun is túl jár.

Előtte feketén meredt a sziklás hegy, de a Hold mutatta az utat. Fürtöcske odaért az erdő széléhez, kicsit megborzongott, visszanézett.
A házuk egy apró kicsi házikónak tűnt a távolból, de mégis milyen biztonságosnak látszik.

- Csak nem vagy gyáva Fürtöcske? - hallott egy hangot, nem is tudja merről.
- Én nem vagyok gyáva! - mormogta magában, és elindult tovább az erdei úton.

És ment, ment rendületlenül. Egészen kifulladt már, úgy döntött pihen egy kicsit.
- Ott beljebb az odvas fa tövében, ott kicsit leülök. - gondolta.
Így is tett. Ahogy leült recsegett ropogott az avar, a fenti odúból dió, mogyoró hullott a fejére. Fürtöcske azon nyomban felugrott,
és ijedtében nagyot kiáltott. Az odúból vöröses barna bundájú, hosszú bozontos farkú mókus szülők néztek rá villogó barna szemekkel.
A fa lombjai közül egy ismerős hang méltatlankodása hallatszott:

- Ki az aki zavarja az éjszakai erdő  nyugalmát?
- Uhu bácsi a vén bagoly. - örült a felismerésnek Fürtöcske.

Uhu bagolyról mindenki tudja, hogy az erdő legbölcsebb lakója.

- Én vagyok. - rebegte elfúló hangon.
- Ki az az én? - hallatszott a szigorúan az ágak közül.
- Hát Fürtöcske.
- Valóban hasonlítasz rá, de Fürtöcske a völgyben lakik, és nem jár éjszaka az erdőben.
- Igen Uhu bácsi, de megyek Nagyanyóhoz.
- Nagyanyóhoz? Ilyenkor?
- Igen, nagyon sürgős dologban megyek. - dadogta Fürtöcske.
- Akkor sem zavarhatod az erdő lakóit, és egyáltalán nem tanácsos letérni az útról sem. De Nekem most már mennem kell, dolgom van.
Ne feledd! Mindig csak az úton menj! Ja és Üdvözlöm Nagyanyót.

És huss, szinte hangtalanul elrepült. A mókusok mindkét metszőfogukat kivillantva, még mindig támadó állásban vigyázták lakhelyüket,
és valami furcsa hangon perlekedtek.

- Bocsánat mókus bácsi, nem akartam zavarni. - de bizony ezt a mókusok nem értették, és az igazság az, hogy Fürtöcske sem értette őket.
- Még kicsit tanulnom kell a mókus nyelvet. - gondolta, és visszasietett az útra.

Ment tovább, az erdő egyre sötétebb lett. Kicsi szíve pedig egyre hangosabban dobogott. Visszapillantott, úgy érezte valaki követi.
Mintha két szem villant volna a sötétben.
- Nem, itt farkasok nem lehetnek. Apu mondta, hogy azok csak az ordas hegyen vannak, ide nem szoktak jönni. - Ebben kicsit megnyugodott,
de azért biztonság kedvéért egy bokorról letört egy ágat.

Hopp! A bokorból hirtelen állatok ugrottak ki! Nagy szemük, hosszú fülük volt. Szőrös talpú, hosszú hátsó lábuk segítségével villámgyorsan
eltűntek a fák között. Egy békésen szendergő nyúl családot rémisztett meg Fürtöcske, de bizony ő is megrettent, ajka sírásra görbült.

-Talán jobb lenne mégis hazamenni! -  pillantott hátra, és akkor mintha négy szempár villant volna mögötte.

Vissza már nem mert menni. Lehet hogy már nem messze lakik Nagyóka, hiszen itt a keresztút, ahol útjelző táblák mutatják az irányt.

- De merre kell menni? Jobbra? Nem! Talán balra. Vagy lehet hogy egyenesen? Itt vigyázni kell!
Az egyik út a medvebarlanghoz vezet, a másik a kígyó völgybe, a harmadik a faluba, ezt apu mondta, mikor erre jártunk.  
De melyik a harmadik út? Úgy rémlik, amikor Döme a medvebocs eltévedt, és apuval hazakísérték, akkor balra mentek,
vagy jobbra? Ki tudja ?

Előtte állt három sötét út, mögötte villogó szemek. De nem! Csak képzelődök. Itt nincsenek farkasok, nem jönnek ide.

-Melyik úton menjek? Igen! Megvan! Itt egyenesen kell menni a falu fele. - és határozottan elindult egyenesen.

Az erdő egyre ritkult, sziklás terepen haladt, ami feltörte a lábát. Megállt, levetette a cipőjét.

- Mennyivel jobb így! - igaz a talpát vágják az éles kövek, de a cipőben még jobban fájt. És ekkor mintha ezer tüske
szúrt volna a talpába. Fürtöcske felsikoltott! Egy sünre lépett, aki begömbölyödve, tüskéit kimeresztve mozdulatlanul állt az úton.
A sikoltás megrázta az egész hegyet, vagy ha a hegyet nem is, de a medvecsaládot mindenképpen felébresztette. Ez bizony baj,
mert medvebácsi köztudottan barátságtalan természetű, főként, ha felébresztik. Most is szinte üvöltve tört elő a barlangjából, hogy elbánjon a
betolakodóval. Fürtöcske csak állt, rémületében meg sem tudott mozdulni. És ekkor két medvemancs elkapta, magához szorította és gurulni kezdtek lefele. Gurultak, gurultak, egészen a medve tisztáson levő játszótérig.

- Anyu! Anyukám! Segíts! - nyöszörögte Fürtöcske.
- Ne bőgj már te bamba, örülj, hogy nem a papával találkoztál, tudod kicsit rosszul lát, és azt hitte, hogy farkasok hatoltak be a felségterületére.
- Hiszen ez Döme! - a felismerés, és a megkönnyebbülés hatására Fürtöcske szeméből most már patakokban folyt a könny.

Még mindig kapaszkodott megmentőjébe, aki próbált szabadulni a reszkető lánytól.

- Ha egyszer kijutok innen, soha többet nem szökök meg. - hüppögte fürtöcske.
- Te megszöktél otthonról? - tárta kerekre szemét Döme. - De hát miért?
- Mert nem akarok a városi iskolába menni, sőt semmilyen iskolába nem akarok menni!
- Te nem akarsz iskolába menni? Én már alig várom, hogy mehessek.

Ezekre a szavakra Fürtöcske úgy nézett Dömére, mint a kísértetre. Hogy valaki várja, hogy mehessen iskolába?!

- Te várod az iskolát? De miért?
- Tudod te, mi mindent meg lehet ott megtanulni? A bátyáim már iskolások, és nagyon okosak. Engem mindig kinevetnek.
De majd én is megtanulok írni, olvasni, és még számolni is.
- Na és mit kezdesz vele? Nekem ugyan nincs rá szükségem.
- Lehet, de ha tudtál volna olvasni a kereszteződésben, akkor már a nagymamádnál lehetnél, így meg jó hogy nem a kígyóvölgybe keveredtél.

- Döme! Gyere elő kisfiam, elmúlt a veszély. - hallatszott medvebácsi hangja egyre közelebbről.
Fürtöcske arca falfehér lett a rémülettől.
- Itt vagyok papa, itt vagyok! - kiáltott Döme.

Fürtöcske Döme mögé bújt, mert a tisztás szélén, egy óriási medve tűnt fel. Közben a nap is felbukkant
bíbor takarója mögül, és a világosban medvebácsi bizony még hatalmasabbnak látszott.
Döme úgy nevetett Fürtöcskén, hogy rengett rajta a bundája.

- Papa ez itt Fürtöcske, tudod a Boszorkány völgyből.
- Tudom, megismertem amikor Sün Laciba belebotlott.

Aztán Fürtöcskéhez fordult.

- Neked kislány nagy szerencséd van, hogy felébredtem. Már egy egész farkas csorda követett,
de ne félj elzavartam őket. Azok bizony többet nem jönnek erre a területre. De mondd csak, te mit keresel itt, ráadásul egyedül?
- Megszökött otthonról. - árulta el Döme.
- Mit csináltál !!!!!?
- Megszöktem otthonról. - mondta szégyentől elfúló hangon Fürtöcske.
- Megszöktél, brumm a nemjóját! Hogy tehetted ezt, a szüleid már biztosan mindenütt keresnek. Brumm, brumm.

Fürtöcske fehér arcocskája olyan piros lett, mint a pipacs. Szégyenében a föld alá szeretett volna bújni. Most hogyan jut haza?
Anyu már biztosan sír miatta, apu már Nagyókánál van, és azt hiszem nagyon dühös lehet. Nagyóka pedig, hát igen, biztosan ő is haragszik .

Medvebácsi mintha megértette volna a gondolatait, morogva kézen fogta, és elindultak a medvebarlang felé. A barlang tágas volt.
Öten lakták: Kázmér medvebácsi, Kamilla medvenéni, ifjabb Kázmér, Brúnó, és Döme medve gyerekek. A konyhában egy nagy asztal állt, körben székek,
az asztalon öt teríték. Döme testvérei Illatos mézes kenyeret majszoltak, finom hársfa teát kortyolgatva hozzá.
Fürtöcske megmosakodott, Kamillanéni  bekötözte vérző lábacskáját, majd az asztalhoz ültette. Tányért, és bögrét hozott, és Fürtöcske is kapott reggelit.
A medvefiúk egyfolytában az iskoláról beszéltek Fürtöcskének. Hogy milyen az osztályfőnök, hogy milyenek a lányok, hogy kinél lehet puskázni, hogy milyen kötelező olvasmány van. Fürtöcske ámulva hallgatta őket, de időnként nagyokat pislogott, majd feje az asztalra bukott. Elaludt.

Egy kényelmes ágyban ébredt.

- Anyu! - de anyu helyett Kamillanéni jött. - Akkor még sem egy rossz álom volt?

Kissé kipihente magát, de bizony nem volt jó kedve. Bárcsak ne tette volna meg ezt a butaságot! De most már késő bánat. - ezen töprengett, amikor meghallotta Kázmér bácsi szigorú hangját.

- Fiúk ti segítetek a mamának, Döme te eljössz velünk! Haza kísérjük Fürtöcskét.

Fürtöcske nem mert ellent mondani, pedig legszívesebben örökre elbujdokolt volna szégyenében. Elköszönt mindenkitől, és elindultak Boszorkány völgybe.
Amikor a  keresztúthoz értek, Döme rámutatott az útjelző táblákra:

- Látod te nagyokos, oda van írva, medve barlang egyenesen, kígyó völgy jobbra, falu balra.
- Te már tudsz olvasni? - ámult el a kislány.
- Á még nem, de ezt Kázmér már elolvasta nekem.
- Hidd el Fürtöcske jó dolog az iskola, én ugyan nem jártam, mert az én időmben még nem volt lehetőségünk, de a fiaim
már tanult medvék lesznek. - büszkélkedett medvebácsi.
- Engem tanítanak anyuék, és Nagyóka is.
- Arra bizony nagy szükséged van, mert aki ilyen butaságot csinál, annak még igen sok tanulnivalója akad.

Fürtöcske elhallgatott, mert medvebácsinak igaza volt. Az úton gyorsan haladtak, pedig Fürtöcskének fájt a lába, de nem mert panaszkodni.
Örült, hogy ez a kedves medve család ilyen jól bánt vele, és most még haza is kísérik.

- Jó napot Tom! - köszöntötte medvebácsi a fán ülő bagolybácsit.
- Kázmér komám, te vagy?  Mit keresel ezen a vidéken?
- Egy eltévedt kislányt kísérek haza.
- Csak nem Fürtöcskét?
- Bizony őt a Boszorkány völgyből.

A bagoly és a medve még egy ideig beszélgettek, majd elköszöntek, és tovább indultak.

- Te Döme! Tom apó az éjjel a sötétben megismert, és most nem? Hogy lehet ez?
- Még ezt sem tudod? A baglyok nappal rosszul látnak, ilyenkor pihennek. Éjszaka jobb a látásuk, akkor járnak vadászni is.
- Ez butaság!
- Ez nem butaság, ez le van írva van egy könyvben is.
- Ilyeneket is tanulunk az iskolába?
- Ó, és még mi mindent! Tanulunk a növényekről, az állatokról, sőt még énekelni, és rajzolni is.
- Még rajzolni is???

Medveapó jókat mosolygott a gyerekek beszélgetésén, büszke volt az ő okos medvebocsára. Közben a ház közelébe értek. Vakkancs egy nagyot vakkantott:

- Itt van Fürtöcske!

Anyu kirohant a házból. Amikor meglátta elveszett kislányát szemét örömkönnyek borították el.
Kitárta karját, és szaladt elébe. Fürtöcskét melegség töltötte el.

- Anyukám! - kiáltotta, és repült anyu karjaiba. Szeretettel összeölelkeztek.
- Kincsem, bogaram nem esett bántódásod?

Fürtöcske szótlanul nemet integetett kócos kis kobakjával, de nem engedte el anyukáját.

- Köszönjük Kázmér úr a segítségüket. Ha elfogad egy teát...
- Nagyon kedves, de majd máskor. Most  mennünk kell, sok a dolgunk, ugyanis már a téli álomra készülünk
brumm brumm. - elbúcsúztak, és elmentek.

Közben Vakkancs elrohant, vitte a jó hírt apunak, aki az erdőt járta, hogy megtalálja  elveszett kislányát.

-Vakk! Már jövünk! - kiáltotta Vakkancs. És valóban az erdőszélen felbukkant Vakkancs és apu.

Apu futva jött a réten át, és Fürtöcske is nekiiramodott.

- Apu! Apukám! Az iskolába még rajzolni is tanulunk!

Apu felkapta kislányát, pörögtek, forogtak, arcuk összeért. Fürtöcske lángvörös haja repült a szélben. És nevettek,nevettek,  
és Anyu  is nevetett, és Vakkancs is nevetett. Vakk-vakk-vakk.