Meseidő Hermann Marikával
Süni, sóhajtozva baktatott az erdőszélén. Amikor meglátta őt a szarka, odakiáltott neki.
- Te meg miért lógatod az orrodat? Csirr, csörr!
- Mert nem találom a kincset - mormogta süni.
- Miféle kincset? - csillant fel a szeme a szarkának, mert imádta a csillogó, villogó csecsebecséket.
- Azt, amiről álmomban egy manó mesélt.
- Na és milyen volt az a kincs? - kíváncsiskodott tovább a szarka.
- Azt reggelre elfelejtettem - pityeredett el süni.
- Egyet se búsulj, majd én hozok segítséget és megtaláljuk azt a kincset - vigasztalta a szarka és huss,
berepült az erdőbe.
Olvasd el a mesét MeseKuckó applikácóban! Megnézem!
Ödönke nem szeretett oviba járni, mert a társai folyton csúfolódtak vele.
- Hova gurulsz Döncike, tán a dönci bölcsibe? - kérdezgették tőle kacarászva, mert mi tagadás Ödönke elég duci egérke volt.
Igaz, hogy a süti volt a kedvenc eledele, a tévézés pedig, a kedvenc szórakozása.
Most is pityeregve baktatott egérmamával az óvoda felé. Szembe jött velük Manó apó.
- Te meg mért itatod az egereket? - kérdezte Ödönkétől.
- Mert utálok oviba járni - szipogta a kisegér.
- Hiszen oda sok kispajtásod jár, és jókat játszhatsz velük!
- Ugyan! Azok csak kinevetnek, hogy duci vagyok - keseregte az egérke -, de mit csináljak, ha nem szeretem a zöldségeket, és nem szeretek futkározni se.
- Ha eljössz hozzám egy hétre, készítünk varázsfőzeteket, melyektől te is olyan fürge kisegér leszel, mint a többiek - vigasztalta az öreg manó.
Ödönke szeme felcsillant.
- Elmehetek mama? - nézett esdekelve az anyukájára. - Légyszi! Légyszi!
- Elmehetsz - mondta mosolyogva egérmama, hiszen gyermekkorában, ő is imádott barangolni Manó apóval a hegyek között.
- Akkor indulhatunk is - fogta kézen Manó apó Ödönkét, és elindultak a hegyek felé.
Csiga Csabi és anyukája, kézen fogva ballagtak az óvoda felé.
Az oviban Csigamama ráadta kisfiára a váltócipőt, megölelte és a fülébe súgta:
- Ebéd után érted jövök.
Csiga Csabi ijedten nézett az anyukájára:
- Te nem maradsz itt velem? - kérdezte pityeregve.
- Nekem dolgoznom kell, de ahogy ígértem, ebéd után érted jövök - magyarázta kedvesen Csigamama.
A mesét elolvashatod az MeseKuckó applikácóban! Megnézem!
Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett.
Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben.
Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta. Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem.
Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van.
Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél.
Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
– Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
– Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim.
– Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.
– Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket.
Szép tavaszi napsütés simogatta a park hatalmas gesztenyefáján sütkérező verebeket. Saci a fekete macska ott sétálgatott a csivitelő verebek alatt, és árgus szemekkel figyelte, hátha valamelyik veréb lejjebb repül, és el lehet kapni. Dani az iskolából bandukolt hazafele. Negyedik osztályba járt. A valóság az, hogy nem lelkesedett az iskoláért.
Amikor odaért a nagy gesztenyefa alá, zsebéből elővett egy csúzlit, belehelyezett egy formás kavicsot, célozott, és lőtt. Egyenesen a békésen csivitelő verebek közé. A verebek riadtan felrebbentek, és huss, messze repültek. Saci csalódottan nézett utánuk.
Dani még egy kavicsot lőtt a tovarepülő verebek után, azután nagyot rúgott a macskába, és bandukolt tovább.
Így volt ez azon a bizonyos napon is.
Egyik délután Alfréd, a kisegér, fázósan baktatott hazafelé az iskolából.
Egyszer csak a magasból, egy doboz pottyant az orra elé. Alfréd ijedtében bebújt egy bokorba, onnan leskelődött kifelé.
- Vajon ki dobhatta ide és mi lehet benne? - töprengett magában. Óvatosan odalopakodott a dobozhoz.
- Bomba nem lehet benne, mert az már felrobbant volna -
- morfondírozott, és azt találgatta, hogy mihez kezdjen vele. Hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy hazaviszi.
Így aztán nekiveselkedett, és tolni kezdte a dobozt.
- Én nem akarok szobámban aludni! - nyarvogott Cicóka, és takarójával a kezében, átcsoszogott a szülei hálószobájába.
- De miért nem akarsz a szobádban aludni? - kérdezte Cica papa, ám Cicóka válasz helyett bekucorgott az ágy közepére,
és már hortyogott is.
- Még olyan kicsi - mondta kedvesen Cica mama, és betakargatta Cicókát.
Reggel Cica mama és Cica papa fáradtan ébredtek. Cicóka még békésen szundizott, ám amikor felébredt, pityeregve kiáltozni kezdett: - Mama, mama!
Liza, te tudod hol vannak anyuék? - rontott be Petike a nővére szobájába.
- Fenyőfáért mentek- vágta rá Liza, de a szemét le nem vette a képernyőről, ugyanis a kedvenc filmjét nézte.
- Minek nekünk a fenyőfa? - csodálkozott Petike.
- Ó te nagyokos, hát karácsonyfát csinálunk belőle. - mondta Liza, és kitessékelte öccsét a szobájából.
- A karácsonyfát nem is mi csináljuk! - kiáltotta Petike sértődötten, és pityeregve szaladt nagyapához.
- Nagyapa! Ugye hogy, a Jézuska hozza a karácsonyfát? - kérdezte hüppögve.
Tovább olvasom a mesét <<<
Advent első vasárnapján a család anyu, apu, Norbi és Tomi együtt ebédelnek, és közösen gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún.
Megkezdődik a karácsonyi készülődés, az ünnep várás. Már szokássá vált, hogy a gyerekek ezen az estén írják meg mit szeretnének kapni karácsonyra. A kívánság listát az előszobában az asztalon levő dobozba helyezik el, ide jön érte a Jézuska.
Tényleg igazi a Mikulás?
Vagy csak a Szülők találták ki?
A mai meséből megtudhatod! Kezdődjön hát a mese!